Daft Punk - Tron Legacy: R3CONF1GUR3D

Megjelent. Tessék szaladni a "boltokba"!

Olvass tovább!

Trónok harca - az első 14 perc

Itt az HBO legújabb üdvöskéjének, a Trónok harca első részének legeleje, majd negyed órája. Nézzétek. Ütős lesz?!

Olvass tovább!

Long Arm - The Branches

Bármennyire is otthon vagyok a zenei műfajok világában, nagyon sokszor bajban vagyok. Még pedig azért, mert akad jó pár olyan előadó, akik a stílusokat eszméletlen módon keverik. Kicsit hozzáraknak ebből, még egy kicsit abból és még egy harmadik alapanyagot is felhasználva, olyan komplex zenét tárnak elénk, ami nagyon sokáig emlékezetes marad. 

A The Branches abszolút egy ilyen lemez. Remekül van ötvözve a jazz, a hip-hop, a downbeat, a glitch és az idm. Ezekből a műfajokból összegyúrt massza pedig egy elszállós, lazulós egyveleget képez, amit este elalvás előtt vagy csak szimplán relaxáláshoz tökéletes hallgatni.
A jó dal számomra olyan, hogy ha végighallgatom, akkor megmarad az egésznek a hangulata és magam elé képzelem az ehhez a hangulathoz kapcsolt képet is. Jelen esetben azonban nem ez áll fent. Itt csak az teljes album végighallgatása után kapja meg az ember azt a bizonyos világot, amit az előadó mutat. Minden szám, minden egyes dallama segíti felépíteni ezt az univerzumot, ami egyre jobban bővül, ahogy hallgatjuk az albumot.

Az elektronikus zene egyik pozitívuma, hogy nagyon sok hangszer hangját meg tudja szólaltatni és nincs itt ez másképp sem. Hiszen kitudna elképzelni egy jazz zenét zongora, dob vagy trombita nélkül? Nos ezek mind meg találhatóak itt csodásan felhasználva. Persze ezeken kívül más-más hangszer is előkerül és éppen ez a sokaság teszi jó ezt a kiadvány egy jó albummá.

Amint olvashatjátok erőteljesen szubjektívra sikeredett ez az írás. De éppen ez a jó a The Branches-ben. Mindenkiben más érzéseket ébreszt fel, más képet vetít a hallgató elé. Csak a meghallgatás után tudja is igazából az ember eldönteni, hogy mennyire tetszik is neki a lemez és, hogy mennyire is tudja bele élni magát a számokba.

A teljes album ingyen és bérmentve meghallgatható ezen az oldalon: Long Arm - The Branches

Olvass tovább!

Alámerülés a jelen számítógépes játékainak posványába I.

A hardverek oldaláról:

Ahogy mondjátok. A cím nem is lehetne ennél negatívabb, pesszimistább, viszont ahogy a helyzet áll, derülátásra nincs semmi okunk. A poligonok világa mára már nem nyújtja ugyanazt a felszabadult érzést, mint tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Nem mintha a játékfejlesztők nem lennének elég kreatívak - egyszerűen az egész PC-s játékkészítés egy más irányt vett fel.

A PC-n való játéknak mindig is megvoltak a nehézségei, amit egyesek a szépségei közé sorolnak. Rohamosan fejlődő világunkban, az exponenciális ütemben megjelenő technikai újdonságok korában, ember (értsd: jelentős pénzmaggal rendelkezzen) legyen a talpán, aki bírja az iramot. Számítógépünk építgetése, memóriák, videókártyák, winchesterek bővítgetése, fejlesztése egyfajta véget nem érő spirálba rántja az embert, ahonnan nincs menekvés. Egy-egy vadiúj játék megszerzése sokszor a többszörösébe került az alany árának, hiszen elengedhetetlen bővítmények megvételét tette kötelezővé. Ennek a korszaknak vetett véget a konzolok forradalma.

A Sony által fejlesztett Playstation és a Microsoft válasza, az Xbox voltak azok a hardverek, amiket ugyan lehet fejleszteni, de minek. Az ezen készülékekre optimalizált játékok gyönyörű grafikán, akadásmentesen futnak, nincs szükség folyamatos frissítgetésre, az egyedüli befektetést a készülék megvásárlása okozza, ami mostanra egy középkategóriás videókártya árával egyenlő. Az első törést azonban már itt elkönyvelhetjük.

A konzolokra fejlesztett játékok lassan ránőttek számítógépes társaikra, átiratok kezdtek megjelenni. A konzolos irányítás egy kontrollerrel történik, ami azon felül, hogy visszalépést jelent a billentyűzettől, egy másik arculcsapást is maga után von. A fejlesztők elkezdtek rájátszani erre a lebutított irányításra, még egyszerűbbé, kezelhetőbbé tették, és ez a számítógépen is érzékelhetővé vált. Pár gombos leütések, a hosszú, nehezen betanulható kombinációk teljes nélkülözése, egy-gombos megoldások, szörnyen idióta, reakcióidőre rájátszó leütések. A cél már itt is látszik: a videójátékok egy szélesebb körrel való megismertetése, azok leegyszerűsítése - pénz, pénz, pénz.

A következő áttörést a hordozható konzolok jelentették. Méretük és teljesítményük eleve korlátolttá tette őket, de ez nem jelentett különösebb problémát a fejlesztőknek. A kreativitás itt nem volt szégyen, egy újabb generációja született a videójátékoknak, amelyek tömegéből jópár gyöngyszem kiemelkedik. A Sony ismét elsőzött a PSP megalkotásával, amit leginkább a saját konzolukra fejlesztett játékok még inkább leegyszerűsített változataival rakott tele. A Nintendo sem tétlenkedett, megpróbáltak ráverni nemezisükre, és egy jóval újszerűbb kreatívabb irányt vettek fel a DS modellükkel. Két képernyő, az elsőre nehézkesnek tűnő stylus a lehetőségek tárházának bizonyult.

2007 januárjában az Apple, mint hamujából újjáéledő főnixmadár emelkedett fel, és emelkedik ma is. Az iPhone óriási sikerét a teljes érintőképernyő, a halál egyszerű kezelés, és később az Appstore jelentette, ami mára több millió programmal kecsegteti a felhasználókat. Steve Jobs akkor még nem sejtette, hogy a kvarcjátékok reneszánszát kezdte el gerjeszteni, ami mára megkérdőjelezhetetlen. Az iPhone-hoz csatlakozott az iPod Touch is és tavaly egy tablet formájában az iPad is, újabb innovációként. Az iOS berkei egyre csak okádják az alkalmazásokat, ami nagyrésze természetesen játék. Egyszerű, mégis szórakoztató, sokszor számítógépes társaiknak jóval kreatívabb alkotások ezek, jó pár óra elfoglaltságot jelenthetnek. Elég csak az Angry Birds sikerét tekinteni. Az Appstore legsikeresebb játékáról van szó, ami mostanra számítógépen (PC, MAC) , Androidon is élvezhető, és a számtalan átirat mellett filmváltozat is készül belőle.

Az óriási innovációk és a rohamosan fejlődő megjelenítési módszerek ellenére a számítógépes játékok mégis hanyatlanak, ötletlenek, önismétlők. Hogy miért? A cikk folytatásában tovább taglalom a témát, tartsatok akkor is velem.

Olvass tovább!

Maylene And The Sons Of Disaster - III

Itt a tavasz, jön a melegebb idő, lassan beindulnak a délutáni sörözések a haverokkal, de valami hiányzik. Haverok, sör, jó idő meg van, szóval mi lehet még? Hát egy iszonyatosan király parti zene! Nos a Maylene And The Sons Of Disaster harmadik album teljes mértékben megfelelő lesz az ilyen pillanatokra. Az egykori Underoath énekes, Dallas Taylor által vezényelt banda igen jellegzetes hangzásvilággal rendelkezik: keveri a southern rock-ot hardcore elemekkel, ami hatására megidézi elénk az USA déli államait. Vagyis leginkább a redneck társaságot.

Dallas Taylor miután otthagyta az eleinte death metallal, majd később a post-hardcore és metalcore elemekkel operáló Underoath-t nem pihent. Rögtön nekilátott a saját kis önálló projektének. Az első album igaz nem volt tökéletes, de ígéretes kezdet volt. Iszonyatosan dögös,kemény gitártémák vegyültek hardcore-s breakdown-okkal. A második lemezre előtérbe került a rock & roll-os, "redneck-es" megszólalás, ami egy nagyon jellegzetes hangzást kölcsönzött az albumnak. A soron következő kiadványtól nem is várhatott mást az ember, minthogy tovább vigyék a srácok ezt a remek feelinget. Nos, nagyrészt sikerült is. Azért csak nagyrészt, mert néhol azért elcsúszik a tökös rockos témák és a tahó megszólalások között az a bizonyos határ. Kivetni való talán esetleg még a számok sorrendjében találhatunk. Nem igazán értem, miért is kell egy remek kezdő nóta után egy középkategóriás dallal folytatni a sort. 

Azonban ezek nem olyan végzetes hibák, hogy ne lehessen erre a lemezre azt mondani, hogy jó. Mert ez a lemez jó. Nagyon is jó! Szép számban akadnak rajta keményebbnél keményebb dalok. A fent említett kezdő dal a Waiting On My Deathbed egyből elénk tárja egy párás mocsár képét a rovarok és bogarak hangjaival, majd a bendzsó megszólalása egyből a felkelti a figyelmünket. Persze a kezdő gitártéma megmutatja, hogy nem valami country dal fog a fülünkben ragadni, hanem egy igazán jó rock dal. A slágerek sora nem áll meg. A Just A Shock nagyon pörgős kezdése nem hagy alább egészen a szám végéig. A refrén dallama magával ragadó, és simán eltudom képzelni, ahogy koncerten a tömeg egyöntetűen ordítja Taylorral, akinek a hangja eszméletlen az egész albumon keresztül.

A Step Up (I'm On It) mutatja be elsőként, hogy milyen is az a délies rock, és a klip csak ezt erősíti meg. A Listen Close kicsit visszavesz a tempóból. Tény, hogy lassabb az előző dalokhoz képest, de Dallas Taylor itt mutatja meg igazán mire is képes. Az Oh Lonely Grave-ben felcsendülő bendzsó egy teljesen kellemes és nyugodt hangulatot varázsol, viszont későbbiekben bedurvul a dal, és az ember csak azt veszi észre, hogy a lábával üti a ritmust.

Hibái ellenére a III egy nagyon durva kiadvány, ami megmutatja, hogy mi is az az igazi rock & roll. A srácok negyedik lemeze, ha minden jól megy már nyáron napvilágot lát. Kockás inget fel, kocsmába be, haverokkal pár sör, és a dalokat hallgatva a tökéletes hangulat már el is könyvelhető. 

Olvass tovább!

Mario FPS

A Mario Gokart-os srácok megint alkottak. Most megnézhetjük azt, milyen lenne, ha egy teljesen más nézetből, más stílusban kellene a jól ismert vízvezeték szerelőnkkel végigverekednünk magunk a pályákon. Zseniális.

Olvass tovább!

A játékok jövője a Microsoft szerint

A számítógépes játékok sorsát illetően sokan szkeptikusak. Én is. A jövő a konzolé és egyéb hordozható társaié. Elég azt megnézni mekkora szeletet markolt már most fel magának az iPhone iPod Touch, iPad trió és akkor még a Nintendo DS-t meg sem említettük. Ez természetesen személyes vélemény, a Microsoft lát jövőt a pc-n játszható videójátékokban. Csak nem olyat, aminek annyira lehetne örülni.
Ők leginkább az úgynevezett casual, egyszeri játékost célozzák meg, és teszik ezt a Farmville és egyéb böngészős, facebook-on fellelhető játékkezdeménnyel. Rengetegen játszanak ilyen és ehhez hasonló játékkal az interneten, így ez tűnik a pénzügyileg kedvezőbb iránynak. A végeredmény viszont elszomorító. Holnapi cikkemben ezt a témát fogom körüljárni, addig itt a Microsoft "utópia" videója. Vélemények?
Stay tuned!

Olvass tovább!

Új könyvek, képregények - március/április

Végre a kezemben a Millenium trilógia zárókötete. Nem mondom, hogy következetesen, rögtön egymás után olvastam volna a köteteket, de nem azért hanyagoltam, mert nem lett volna zseniális. Remélem a finálé is hasonlóképpen alakul. Aki kevésbé jártas a skandináv krimi-irodalom berkeiben, annak ajánlom az alábbi bejegyzést, ahol megtekinthető a BBC egyórás dokumentumfilmje északi rokonaink bestseller íróiról és a zsáner körüljárásáról. Aki engem közelről ismer az tudja, hogy Lee Child legújabb Reacher kötete a megjelenés napján a kezemben volt, csak elfelejtkeztem megörökíteni. A Preacher harmadik gyűjteményes kötete is korábban érkezett, most jutottam az elővételig. Aki még nem hallott volna a képregényről annak itt egy rövid részlet az alábbi trade paperback előszavából, Penn Jilette tollából:

"Here is how it happened,

my love and I were in our friendly Las Vegas comic book shop and the proprietor, a guy likes us, said something to the effect of, "Hey Penn, man. have you seen this, man? It's really the fucking, most fucked-up, fucking thing I've fucking seen. I mean it's Ennis and Dillon, so it's really well written, the art is beautiful - but it's really fucked up. It's fucking great, man."

Olvass tovább!

Adidas France - 3D Mapping Projection

Káprázatos munkát végeztek megint az Adidas-os srácok. Most nem egy videóról van szó, hanem egy egész show-ról, ami Marseille egy terét érintette. A legújabb technikáknak köszönhetően egy épület homlokzatára vetítették a videójukat, ami az effekteknek köszönhetően 3D-s hatást keltett. Lenyűgöző képsorok a tovább után. 

Adidas France - 3D Mapping Projection from The Cool Hunter on Vimeo.

Olvass tovább!

Hugh Laurie - Let Them Talk: An introduction

Dr. House zenélésre adta a fejét. Amellett, hogy a sorozatot forgatja, még arra is maradt ideje, hogy saját albumot adjon ki. A bemutatkozó videó alapján én a jazz/blues vonalat érzem a legerősebbnek, illetve a régi idők country zenéje és a funky is hatással bírhatott rá. Imádom a fickót, nem csak a sorozatban. Megjelent egy könyve is, amire régóta fenem a fogam, lehet, hogy most azt is beújítom. A videó a tovább után.

Olvass tovább!