Nem is lehetne aktuálisabb a könyv újrakiadása, amikor is félelmetes sebességgel robogunk pusztulásunkba - most éppen a maják által megjövendölt világvége felé. A baj csak az, hogy a könyv gyökereit jelentő Ómen filmek már kezdenek a múlt homályába veszni.Gaiman és Pratchett regénye azonban tesz arról, hogy ismét feleleveníthessük ezeket az ominózus alkotásokat. A könyv eredeti - angolul sokkal beszédesebb - címe Good Omens, és még 1990-ben került publikálásra a szerzőpáros által. Azidőtájt Gaiman még nem számított akkora névnek, mint ma, a Sandman ciklust is csak a rákövetkezendő évben indította útjára, kivívva aztán ezzel a szakma elismerését. Az idősebb Pratchett viszont már a kilencedik Korongvilág regényén munkálkodott, így húzónévnek számított a projektben. Röpködtek az ötletek, sikeresen vették poénra az egészet, és végül közös agyszüleményük ebben a regényben materializálódott. Modern köntösbe öltöztették a bibliai apokalipszis már annyiszor elmesélt történetét, és ifjúsági regény álcájába bújtatták azt. A könyv nem is ezen írópáros munkája lenne, ha nem futnák bele minduntalan a temérdek utálásba, vicces reflektálásba. Az elsőt rögtön a címben találjuk, míg az azt követő előszó röpke két oldalban képes elbagatelizálni angyalt és démont egyszerre.
Ha hihetünk Agnes Nutter szép és pontos próféciáinak, akkor a világnak egy szombati napon lesz vége. Nem sokkal uzsonnaidő után. Ebben központi szerepet játszik a leendő Antikrisztus, tisztességes nevén Adam Young, aki egy szerencsétlenül lefolyt cserét követően egy álmos amerikai kisvárosban tengeti életét. A buliból nem maradhatnak ki az Apokalipszis motorosai sem: Halál, Háború, Éhinség és Szennyezés (ők is próbálnak akklimatizálódni a mostani trendekhez). És nem utolsó sorban a könyv gerincét jelentő két alak: Crowley a démon és Azirafael az angyal. Komikus és pergő párbeszédeik Lawrence Block karaktereit idézik, kapcsolatuk pedig a Menny és Pokol örök harcának kiforgatása - tekintve, hogy hétpróbás cimborák.
A bonyodalom ott kezdődik, hogy Adam egy normális, gazdag képzelőerővel megáldott gyerekké cseperedik, akinek fogalma sincs arról, hogy 11 évesen neki a világvégét kéne beindítania. Crowley és Azirafael hozzászoktak már a földi élethez, eszük ágában sincs háborúzni, így megkezdődik a hajsza a gyermek után, akit előbb kell megtalálniuk, mint a Pokol seregeinek. Egy teljesen másik íven indított cselekmény Agnes Nutter egyenes ági leszármazottját, Anatémát, a fiatal boszorkányt helyezi a történetbe, aki ősének próféciáiból próbál következtetni a világvége kimenetelével kapcsolatosan.
A regény rengeteg szereplőt mozgat, kelt életre, miközben nem veszünk el a karakterek sokaságában. Mindenkit sikerül éppen annyira elmélyíteni, karikatúraszerűen egy vagy két jellemző tulajdonságát felnagyítani, hogy megragadjon bennünk. Maradandó emlékeket és temérdek humorforrást jelentenek az Apokalipszis motorosaihoz csapódó valódi motorosbanda kivénhedt tagjai, az Adamhez csapódó pokolkutya méltóságon aluli pillanatai vagy a megkeseredett boszorkányvadász nevetséges rigolyái. Színes, szagos szereplők ők, akik nem csak mulattatnak, de szerteágazó tulajdonságaik alapján egy-egy embercsoportot is képviselnek a történetben.
A két író jelenléte nem különíthető el markánsan, csak itt-ott érezni azt, hogy ezt biztosan Gaiman vagy éppen Pratchett követhette el. Mindenképpen inspirálták is egymást, így Gaiman egy kicsit elengedhette magát, a későbbi műveiben már jól bejáratott cinikus megközelítést használva. A közös nevezőt a humor jelenthette. Mindegy, hogy milyen áron, de megtalálni az adott kor, személy vagy eszme gyenge pontját és a bolondját járatni vele. Valahol ez is válik a könyv kárára, mivel a hozzám hasonlóan földhözragadtabb egyének az első pár oldalt elolvasván joggal érezhetik erőltetettnek a poénokat. Az elején tényleg úgy tűnik, hogy az írók meg szeretnének minket fojtani a komikummal, de ez érezhetően kompenzálódik később. A feszes történetvezetés nem is engedi meg ezt a túlzsúfoltságot és később olybá tűnik, hogy az írók a bevezetéssel csak az olvasót tesztelik: “ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”.
Megannyi remek ötlet, humoros elem és egy kezdetektől fogva kiszámított, csont nélkül végigvitt történet. Aki ismeri Gaiman és Pratchett munkásságát és stílusát, azoknak kimaradhatatlan mű az Elveszett próféciák, aki netalántán nem ismerné őket, annak egy remek alkalom arra, hogy beleássa magát a világukba.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése