Alámerülés a jelen számítógépes játékainak posványába I.

A hardverek oldaláról:

Ahogy mondjátok. A cím nem is lehetne ennél negatívabb, pesszimistább, viszont ahogy a helyzet áll, derülátásra nincs semmi okunk. A poligonok világa mára már nem nyújtja ugyanazt a felszabadult érzést, mint tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Nem mintha a játékfejlesztők nem lennének elég kreatívak - egyszerűen az egész PC-s játékkészítés egy más irányt vett fel.

A PC-n való játéknak mindig is megvoltak a nehézségei, amit egyesek a szépségei közé sorolnak. Rohamosan fejlődő világunkban, az exponenciális ütemben megjelenő technikai újdonságok korában, ember (értsd: jelentős pénzmaggal rendelkezzen) legyen a talpán, aki bírja az iramot. Számítógépünk építgetése, memóriák, videókártyák, winchesterek bővítgetése, fejlesztése egyfajta véget nem érő spirálba rántja az embert, ahonnan nincs menekvés. Egy-egy vadiúj játék megszerzése sokszor a többszörösébe került az alany árának, hiszen elengedhetetlen bővítmények megvételét tette kötelezővé. Ennek a korszaknak vetett véget a konzolok forradalma.

A Sony által fejlesztett Playstation és a Microsoft válasza, az Xbox voltak azok a hardverek, amiket ugyan lehet fejleszteni, de minek. Az ezen készülékekre optimalizált játékok gyönyörű grafikán, akadásmentesen futnak, nincs szükség folyamatos frissítgetésre, az egyedüli befektetést a készülék megvásárlása okozza, ami mostanra egy középkategóriás videókártya árával egyenlő. Az első törést azonban már itt elkönyvelhetjük.

A konzolokra fejlesztett játékok lassan ránőttek számítógépes társaikra, átiratok kezdtek megjelenni. A konzolos irányítás egy kontrollerrel történik, ami azon felül, hogy visszalépést jelent a billentyűzettől, egy másik arculcsapást is maga után von. A fejlesztők elkezdtek rájátszani erre a lebutított irányításra, még egyszerűbbé, kezelhetőbbé tették, és ez a számítógépen is érzékelhetővé vált. Pár gombos leütések, a hosszú, nehezen betanulható kombinációk teljes nélkülözése, egy-gombos megoldások, szörnyen idióta, reakcióidőre rájátszó leütések. A cél már itt is látszik: a videójátékok egy szélesebb körrel való megismertetése, azok leegyszerűsítése - pénz, pénz, pénz.

A következő áttörést a hordozható konzolok jelentették. Méretük és teljesítményük eleve korlátolttá tette őket, de ez nem jelentett különösebb problémát a fejlesztőknek. A kreativitás itt nem volt szégyen, egy újabb generációja született a videójátékoknak, amelyek tömegéből jópár gyöngyszem kiemelkedik. A Sony ismét elsőzött a PSP megalkotásával, amit leginkább a saját konzolukra fejlesztett játékok még inkább leegyszerűsített változataival rakott tele. A Nintendo sem tétlenkedett, megpróbáltak ráverni nemezisükre, és egy jóval újszerűbb kreatívabb irányt vettek fel a DS modellükkel. Két képernyő, az elsőre nehézkesnek tűnő stylus a lehetőségek tárházának bizonyult.

2007 januárjában az Apple, mint hamujából újjáéledő főnixmadár emelkedett fel, és emelkedik ma is. Az iPhone óriási sikerét a teljes érintőképernyő, a halál egyszerű kezelés, és később az Appstore jelentette, ami mára több millió programmal kecsegteti a felhasználókat. Steve Jobs akkor még nem sejtette, hogy a kvarcjátékok reneszánszát kezdte el gerjeszteni, ami mára megkérdőjelezhetetlen. Az iPhone-hoz csatlakozott az iPod Touch is és tavaly egy tablet formájában az iPad is, újabb innovációként. Az iOS berkei egyre csak okádják az alkalmazásokat, ami nagyrésze természetesen játék. Egyszerű, mégis szórakoztató, sokszor számítógépes társaiknak jóval kreatívabb alkotások ezek, jó pár óra elfoglaltságot jelenthetnek. Elég csak az Angry Birds sikerét tekinteni. Az Appstore legsikeresebb játékáról van szó, ami mostanra számítógépen (PC, MAC) , Androidon is élvezhető, és a számtalan átirat mellett filmváltozat is készül belőle.

Az óriási innovációk és a rohamosan fejlődő megjelenítési módszerek ellenére a számítógépes játékok mégis hanyatlanak, ötletlenek, önismétlők. Hogy miért? A cikk folytatásában tovább taglalom a témát, tartsatok akkor is velem.

Olvass tovább!

Maylene And The Sons Of Disaster - III

Itt a tavasz, jön a melegebb idő, lassan beindulnak a délutáni sörözések a haverokkal, de valami hiányzik. Haverok, sör, jó idő meg van, szóval mi lehet még? Hát egy iszonyatosan király parti zene! Nos a Maylene And The Sons Of Disaster harmadik album teljes mértékben megfelelő lesz az ilyen pillanatokra. Az egykori Underoath énekes, Dallas Taylor által vezényelt banda igen jellegzetes hangzásvilággal rendelkezik: keveri a southern rock-ot hardcore elemekkel, ami hatására megidézi elénk az USA déli államait. Vagyis leginkább a redneck társaságot.

Dallas Taylor miután otthagyta az eleinte death metallal, majd később a post-hardcore és metalcore elemekkel operáló Underoath-t nem pihent. Rögtön nekilátott a saját kis önálló projektének. Az első album igaz nem volt tökéletes, de ígéretes kezdet volt. Iszonyatosan dögös,kemény gitártémák vegyültek hardcore-s breakdown-okkal. A második lemezre előtérbe került a rock & roll-os, "redneck-es" megszólalás, ami egy nagyon jellegzetes hangzást kölcsönzött az albumnak. A soron következő kiadványtól nem is várhatott mást az ember, minthogy tovább vigyék a srácok ezt a remek feelinget. Nos, nagyrészt sikerült is. Azért csak nagyrészt, mert néhol azért elcsúszik a tökös rockos témák és a tahó megszólalások között az a bizonyos határ. Kivetni való talán esetleg még a számok sorrendjében találhatunk. Nem igazán értem, miért is kell egy remek kezdő nóta után egy középkategóriás dallal folytatni a sort. 

Azonban ezek nem olyan végzetes hibák, hogy ne lehessen erre a lemezre azt mondani, hogy jó. Mert ez a lemez jó. Nagyon is jó! Szép számban akadnak rajta keményebbnél keményebb dalok. A fent említett kezdő dal a Waiting On My Deathbed egyből elénk tárja egy párás mocsár képét a rovarok és bogarak hangjaival, majd a bendzsó megszólalása egyből a felkelti a figyelmünket. Persze a kezdő gitártéma megmutatja, hogy nem valami country dal fog a fülünkben ragadni, hanem egy igazán jó rock dal. A slágerek sora nem áll meg. A Just A Shock nagyon pörgős kezdése nem hagy alább egészen a szám végéig. A refrén dallama magával ragadó, és simán eltudom képzelni, ahogy koncerten a tömeg egyöntetűen ordítja Taylorral, akinek a hangja eszméletlen az egész albumon keresztül.

A Step Up (I'm On It) mutatja be elsőként, hogy milyen is az a délies rock, és a klip csak ezt erősíti meg. A Listen Close kicsit visszavesz a tempóból. Tény, hogy lassabb az előző dalokhoz képest, de Dallas Taylor itt mutatja meg igazán mire is képes. Az Oh Lonely Grave-ben felcsendülő bendzsó egy teljesen kellemes és nyugodt hangulatot varázsol, viszont későbbiekben bedurvul a dal, és az ember csak azt veszi észre, hogy a lábával üti a ritmust.

Hibái ellenére a III egy nagyon durva kiadvány, ami megmutatja, hogy mi is az az igazi rock & roll. A srácok negyedik lemeze, ha minden jól megy már nyáron napvilágot lát. Kockás inget fel, kocsmába be, haverokkal pár sör, és a dalokat hallgatva a tökéletes hangulat már el is könyvelhető. 

Olvass tovább!

Mario FPS

A Mario Gokart-os srácok megint alkottak. Most megnézhetjük azt, milyen lenne, ha egy teljesen más nézetből, más stílusban kellene a jól ismert vízvezeték szerelőnkkel végigverekednünk magunk a pályákon. Zseniális.

Olvass tovább!

A játékok jövője a Microsoft szerint

A számítógépes játékok sorsát illetően sokan szkeptikusak. Én is. A jövő a konzolé és egyéb hordozható társaié. Elég azt megnézni mekkora szeletet markolt már most fel magának az iPhone iPod Touch, iPad trió és akkor még a Nintendo DS-t meg sem említettük. Ez természetesen személyes vélemény, a Microsoft lát jövőt a pc-n játszható videójátékokban. Csak nem olyat, aminek annyira lehetne örülni.
Ők leginkább az úgynevezett casual, egyszeri játékost célozzák meg, és teszik ezt a Farmville és egyéb böngészős, facebook-on fellelhető játékkezdeménnyel. Rengetegen játszanak ilyen és ehhez hasonló játékkal az interneten, így ez tűnik a pénzügyileg kedvezőbb iránynak. A végeredmény viszont elszomorító. Holnapi cikkemben ezt a témát fogom körüljárni, addig itt a Microsoft "utópia" videója. Vélemények?
Stay tuned!

Olvass tovább!

Új könyvek, képregények - március/április

Végre a kezemben a Millenium trilógia zárókötete. Nem mondom, hogy következetesen, rögtön egymás után olvastam volna a köteteket, de nem azért hanyagoltam, mert nem lett volna zseniális. Remélem a finálé is hasonlóképpen alakul. Aki kevésbé jártas a skandináv krimi-irodalom berkeiben, annak ajánlom az alábbi bejegyzést, ahol megtekinthető a BBC egyórás dokumentumfilmje északi rokonaink bestseller íróiról és a zsáner körüljárásáról. Aki engem közelről ismer az tudja, hogy Lee Child legújabb Reacher kötete a megjelenés napján a kezemben volt, csak elfelejtkeztem megörökíteni. A Preacher harmadik gyűjteményes kötete is korábban érkezett, most jutottam az elővételig. Aki még nem hallott volna a képregényről annak itt egy rövid részlet az alábbi trade paperback előszavából, Penn Jilette tollából:

"Here is how it happened,

my love and I were in our friendly Las Vegas comic book shop and the proprietor, a guy likes us, said something to the effect of, "Hey Penn, man. have you seen this, man? It's really the fucking, most fucked-up, fucking thing I've fucking seen. I mean it's Ennis and Dillon, so it's really well written, the art is beautiful - but it's really fucked up. It's fucking great, man."

Olvass tovább!

Adidas France - 3D Mapping Projection

Káprázatos munkát végeztek megint az Adidas-os srácok. Most nem egy videóról van szó, hanem egy egész show-ról, ami Marseille egy terét érintette. A legújabb technikáknak köszönhetően egy épület homlokzatára vetítették a videójukat, ami az effekteknek köszönhetően 3D-s hatást keltett. Lenyűgöző képsorok a tovább után. 

Adidas France - 3D Mapping Projection from The Cool Hunter on Vimeo.

Olvass tovább!

Hugh Laurie - Let Them Talk: An introduction

Dr. House zenélésre adta a fejét. Amellett, hogy a sorozatot forgatja, még arra is maradt ideje, hogy saját albumot adjon ki. A bemutatkozó videó alapján én a jazz/blues vonalat érzem a legerősebbnek, illetve a régi idők country zenéje és a funky is hatással bírhatott rá. Imádom a fickót, nem csak a sorozatban. Megjelent egy könyve is, amire régóta fenem a fogam, lehet, hogy most azt is beújítom. A videó a tovább után.

Olvass tovább!

Protest The Hero - C'est La Vie

A Protest The Hero elkészítette a harmadik albumáról, az első klipet a C'est La Vie számhoz.

Olvass tovább!

Hardcore: mint zene, mint életstílus

Úgy gondoltam írok egy ismertetőt arról a zenei műfajról, ami a napjainkban divatos zenék alapját jelenti. Ez nem más, mint a hardcore. Megpróbálom bemutatni a színtér kialakulását és az ehhez kapcsolódó eszmék és gondolatok alapjait. Az áttekintésből kiderül, hogy hogyan kapcsolódhat össze a zene a vegetarianizmussal, az állatvédéssel, az agresszióval, mint pozitívum, az esélyegyenlőséggel, az összetartással, a társadalmi küzdelmekkel. Remélem, hogy hasznosnak találjátok és közelebb kerül hozzátok ez a műfaj.

Kezdetek

A hardcore mint zene a punkból alakult ki Amerikában az 1970-es évek végén. A stílus elindítói közé a Black Flag-et, a Minor Threat-et, D.O.A.-t és a Bad Brains-t szokták sorolni. Ezeknek a bandák zenéjére jellemző volt az ordibálós vokál, a keményebb gitártémák, az akkori zenékhez képest sokkal gyorsabb tempójú dalok. Később az egész műfajhoz kapcsolódó életszemléletek megértéséhez azonban vissza kell nyúlni egészen a punk zenéhez. Már ott megjelent a társadalommal szemben a küzdelem és az aktivizmusra való felszólítás. Egyik legjobb példa erre a néha irónikus, néha komoly hangvételű, de vulgaritást a dalszövegeiben nem pazarló Dead Kennedys. Bírálták az országot, a társadalmat és a koncertjeiken megjelenő ideológiailag tőlük távol álló (fasiszta) embereket.

A Black Flag mind amellett, hogy a műfaj egyik alap zenekara, megalapozta a hardcore-ra jellemző Do It Yourself azaz a "csináld-magad" zenekar menedzselést. Ez a jellegzetesség mind a mai napig megmaradt és ennek köszönhető, hogy a hardcore zenét játszók és hallgatók között nagy az összetartás.


A Minor Threat zenekarral lépett elő a HC az egyéni stílusok közé. Sokkal keményebb, metálosabb gitártémák íródtak, a tempó még inkább felgyorsult és agresszívabb lett zeneileg. Dalszövegekben sokkal jobban koncentráltak a társadalmi, politikai és környezeti problémákra és megjelentek a pozitív illetve optimista üzenettel rendelkező dalok. Az agresszió, mint pozitívum jelent meg a szövegekben. Nagyjából manapság is ezt jelenti a hardcore.
A Minor Threat rövid munkássága alatt megírta a Straight Edge és az Out of Step című számokat, amik a HC egyik legjellemzőbb életvitelének az alapköveit fektették le. Ez pedig a straight edge (sXe vagy xXx a jelölése). Ennek az életformának a lényege, hogy aki ezt követi, az nem iszik alkoholt, nem drogozik, nem dohányzik és olykor vegetáriánus is. A dalokban kimondják, hogy nem akarják megszabni, hogy mit csinálj, csak felhívják a figyelmet, miszerint vannak dolgok, amikkel jobban kellene foglalkozni. (A straight edge-ről később több szót ejtek).


Nem sokkal ezután kialakult a crust punk is, ami a HC punk durvított, death metal-os vonulata. Ez a stílus az alapköve a grindcore műfajnak. Míg magában a zenében azért vannak különbségek a hardcore-ral szemben, addig a dalszövegekben nagyon is sok a hasonlóság. A crust-ban a dalszövegek leginkább a politika, a környezetvédelem, a vallásellenesség, az emberi jogok, a háborúellenesség, antikapitalizmus körül mozogtak. Az Aus-Rotten-t és a Tragedy-t emelném ki, mint crust banda.


A Straight Edge 


A straight edge (sXe), mint fentebb írtam már, a HC-hoz köthető íratlan kódex, ami a drog, az alkohol és a cigaretta megtagadását tartja szem előtt, viszont sokszor a vegetáriánusok is a követői. Fontosnak tartják még az őszinteséget, emberséget, környezetvédelmet és az állatvédelmet. Ez az életforma az 1980-as években jelent meg a Minor Threat dalai után, viszont az egyik legfontosabb képviselője az Earth Crisis zenekar volt. A straight edge követők gyakorta tetováltattak a kézfejükre egy nagy X-t. Anno az 1980-as években az volt a szokás a koncerteken, hogy akik nem múltak még el 21 évesek, azoknak a kezükre egy X-t rajzoltak, hogy ne tudják őket kiszolgálni alkohollal. Azonban voltak olyanok, akik miután betöltötték a 21. életévüket a kezükön hagyták az X-t, mint egy példamutatásként és szolidaritásként a fiatalabbakkal szemben, hogy idősebb korban is jól tudják magukat érezni az emberek alkohol nélkül. Eleinte a követők felsőbbrendűnek érezték magukat és emiatt sokan nem szimpatizáltak ezzel az életstílussal. 

Később sok banda állt ki amellett, hogy ezt ne erőltessék másra ezt az életformát, döntse el mindenki miszerint is éli az életét. Voltak olyan együttesek, akiknek a tagjai mind sXe-k voltak, mégsem hangoztatták. Ilyen banda volt a Snapcase.

Az Earth Crisis volt straight edge vonal legletisztultabb képviselője. Egytől egyig veganok voltak, háború- és elnyomásellenesek, ökotudatosak, drog és alkohol fogyasztását ellenzőek, akiknek az egyik fő céljuk az állatok szenvedésének bemutatása volt. Ezen eszméket próbálták a társadalommal megismertetni. A banda szimpatizált az Animal Liberation Front-tal (ami a nevéből is kiderül, hogy az állatok felszabadításáért küzdött). E szimpátia közelebb visz a HC punk színtér egyik legradikálisabb, legellenségesebb bandájához a Vegan Reich-hoz. Már a neve is sejteti azt az ökofasiszta szemléletmódot, amit hirdettek zenéjükben. Ez az ideológiát diktatúrával szerették volna eljuttatni az emberekhez. Ők hozták létre a straight edge kemény vonalát, a Hardline-t. A hardline követők szintén drog, alkohol, dohány ellenesek voltak, viszont elutasították még például a kávénak a fogyasztását is. Keményen kiálltak a rasszizmus és a szexizmus ellen is, de a homoszexualitást sokuk teljesen ellenezte, csak úgy mint, az abortuszt és az eutanáziát is. A hardline követők egy része nem érezte azt, hogy a saját életformájukat másokra ráerőltessék, azonban akadtak olyanok, akik ezt mindenképpen tudatni akarták másokkal. Hús és tej üzenek ellen merényleteket követtek el, de sajnos volt példa teljesen értelmetlenre is: az utcán dohányzó embereket megverték csak azért, mert éppen dohányzott. Egy ilyen alkalommal meghalt egy fiatal és sok sXe banda lépett fel a straight edge követők agresszív megmozdulásaik ellen. Őket szokás nevezni Softliner-eknek.

Mint politikai kategóriája a hardcore-nak megjelent a youth crew. A youth crew-t az sXe Youth of Today nevű banda hozta létre. Kimondták a HC-ra nagyon jellemző alapelvet még pedig a pozitív hozzáállást. Kialakulása után öltözködésben és megjelenésben saját formát öltött. Olyan bandák is csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz, akiknek a dalszövegeikben megjelent a patriotizmus. Az 1980-as évek végén skinheadek egy része is kapcsolódott a youth crew mozgalomhoz és érdekessége az egésznek az, hogy ezek a skinheadek éppen a rasszizmus és a kirekesztés ellen szóltak fel.

A modern HC

A mai modern hardcore bandák nagy része New York-ban alakult, ezért sokszor hívják azt a színteret NYHC-nak. Még dokumentum filmet is forgattak a HC ezen részéről N.Y.H.C. címmel. Az 1980-as évek vége felé rengeteg legendás banda alakult. A Biohazard (akiket eleinte rasszizmussal vádoltak, de a kérdéses dalokat nem játszották többet), a Madball, az Agnostic Front, a Sick of It All, Gorilla Biscuit. Voltak radikálisabb bandák is, mint például a fasiszta eszmékkel operáló Youth Defense League. A Warzone nevű new york-i együttes skinheadnek vallotta magát, de akkor ez mást jelentett. Felszólaltak a bőr színen alapuló és a nemi megkülönböztetés ellen, sőt olyan dalokat is írtak, amik a nőket ösztönözték arra, hogy lépjenek be a HC világába.

Persze a hardcore zenekarok rengeteg városban hoztak létre saját közösséget, hogy ezzel segítség egymást és együtt adhassanak koncertet (Do It Yourself).

Napjainkban

Annak ellenére, hogy a hardcore nem lett olyan híres és elfogadott zenei stílus, mint például a heavy metal vagy a trash metal, azért jelentős szerepet játszott/játszik a mai zenei színtér alakulásában. Rengeteg műfaj jött létre a HC hatására: metalcore, deathcore, post-hardcore, melodic hardcore stb. Habár hangzásban és dallamvilágban jelentős különbség van, egy valamiben hasonlítanak egymásra. Mindegyik a hardcore zenén alapszik. Azonban ezeket a stílusokat egyenként igen-igen hosszadalmas lenne itt kifejteni, ezért majd egy következő cikkben megpróbálom leírni a kialakulásukat.

(Szeretném a cikk végén leszögezni, hogy ha esetleg valamit kihagytam volna vagy talán rossz információt írtam le jelezzétek a kommentek között.)

Olvass tovább!

Örömzene

Üdv mindenkinek, Morife vagyok, és én fogom vinni a blogon - DreamCatcher és Goston mellett - a zenei szekciót. Megpróbálok majd minden zenei ízlést kielégíteni, de előre elnézést kérek, ugyanis én leginkább a metal/hardcore színtéren mozgok. Azonban már most a legelső írásomban kivételt teszek, mivel egy folk/pop/post-rock lemezt szeretnék bemutatni, még pedig az izlandi Jónsi első albumát a 'Go'-t.

Izlandról nem sok minden jut eszébe az embernek. Talán az, hogy tavaly a vulkánjuk keményen hazavágta a légi közlekedést Európában. Zenéről is sokak Björkre gondolnak a kis országgal kapcsolatban. Azonban akad egy lassan kultusz zenekarrá avanzsált együttes: a Sigur Rós. Nos róluk nagyon sokáig lehetne beszélni, ugyanis olyan albumokat tettek le, amiket egyszerűen lehetetlen úgy jellemezni, hogy jó; remek vagy kiváló. A post-rock színtéren ilyen éteri és minimalista hangzást nem sokan tudtak produkálni és az egészet tetézi Jónsi Birgisson énekes magas hangja, amit akárhányszor hall az ember megborzong tőle. Nos 2010-ben a banda bejelentette, hogy egy időre visszavonulnak, pihennek. Ennek folyamán Jónsi a saját szóló projektén kezdett el dolgozni és a lemez még 2010-ben napvilágot látott.

Szinte teljesen értelmetlen végigmenni számonként az egész albumon, ugyanis mindegyik szám egy olyan katarzissal jár együtt, hogy azt képtelenség leírni. Minden egyes tételben érezhetjük, hogy Jónsi szereti ezt csinálni és szívét-lelkét beleadta ebbe a lemezbe. A Go Do olyan kezdő dal, amit nem lehet elfelejteni. Amint lepörög a dal a dallama már ott motoszkál az ember fülében és önkéntelenül is dúdolja. (A klip itt.) Viszont ez majdnemhogy mindegyik dalról elmondható. Fülbe mászó, dallamos, egyedi megoldások tömkelegével találkozik az ember.

Az igazi csemegék a lemezen az izlandi nyelven íródott számok. Első hallásra is magával ragadó, többszöri lejátszás és odafigyelés után már teljesen beleéli magát az ember. A hangzás világa nagyon gyorsan beszippant, mert ilyet még nem igazán hallhattunk. Jónsi hangja itt is, csak úgy, mint a Sigur Rós-ban hátborzongatóan tökéletes. Lenyűgöző, pompás, örömteli. Ez az igazi örömzene. Ezt mindenkinek meg KELL hallgatnia.

Olvass tovább!

Spoke no smoke

Egy eszköz, ami lehetővé teszi, hogy a dohányosok beszélhessenek a nem dohányzókkal. :)

Olvass tovább!

Tilt shift trip to Disneyland

Tilt shift utazás talán a világ egyik legvarázslatosabb helyére. A vége konkrétan vizuális orgazmust okoz az agyadnak, igen, ott, hátul...

Olvass tovább!

A Random cuccok 1 éves...

...volt. Pontosan két nappal ezelőtt március 18.-án lett egy éves a blog. És persze, hogy elfelejtettem, de ami késik nem múlik. Nem volt sajnos nagy felhajtás, ahogy a mellékelt ábra is mutatja a szerkesztőség rettentően elfoglalt. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a kollégák munkáját. A remek zenéket és videókat DreamCatcher-nek és Gostonnak. A játékokat, bemutatókat és képeket Azure-nak és Reaper-nek. Remélem az első évből tanulván egyre több és több felejthetetlen, magas színvonalú poszttal sikerül majd megörvendeztetnünk a mélyen tisztelt Olvasókat. Azt is remélem, hogy az új dizájn mindenkinek elnyerte már a tetszését, sikerült hozzászokni. Ha bármilyen kérdés/kérés lenne ezzel kapcsolatban, azt ennek a posztnak a kommentjei közé várjuk.
A végére pedig egy kis statisztika:

Olvass tovább!

Új könyvek, képregények - március

A Képregényes Világtörténettel régóta szemeztem, ahogy a Hellboy is rajta volt a listámon - most rászántam magam mindkettőre. A Libri pedig kihagyhatatlan akcióval szolgált az Agave-s könyvekre, ezért a Svindlerek és a Block könyv.

Olvass tovább!

Hupikék törpikék (Smurfs) - előzetes

Voltak már képek, még egy előzetes is akad a Smurfs filmről, most pedig megérkezett a teljes trailer. Borzalmas. Egyszerűen felháborító, amit Hollywood művel. Neil Patrick Harris akármennyire túlértékelt színész is, egyszerűen nem tudom mit keres ebben a filmben. Ha volt még egy ilyen felesleges film, azt kéretik kommentben jelezni. Előzetes a tovább után.

Olvass tovább!

FPS Map designs

Egy remek kép, ami szemlélteti, hogy mi az egyik legfőbb probléma a mai videójátékokkal.

Olvass tovább!

Trónok harca - poszter

Nagyon közel már a premier napja, és ezt megerősítendő jobbnál jobb promó anyagokkal lát el minket az HBO. Az alábbi poszter is ilyen. Várós? Várós bizony.

Olvass tovább!

Alice: Madness Returns - trailer

American McGee Alice játékát leginkább egy pszichedelikus triphez lehetne hasonlítani. Vagy inkább egy badtriphez. Több, mint tíz évet kellett várnunk a folytatásra, de megérkezett. Hasonló "mókában" lehet részünk most is. Az előzetes legalábbis ezt ígéri. Megjelenés júniusban. Katt.

Olvass tovább!

Zöld madár

-kakapo

Olvass tovább!

Február - Március: könyvzsákmány

Régen volt hasonló poszt, próbálom rendszeressé tenni, de eddig mindig elfelejtettem. Klikkre nagyobb.

Olvass tovább!

Charlie Sheen: Bye,bye Two and a Half Man

A mai napon hivatalosan is lezárult a Charlie Sheen akta. Az utóbbi hetek legnagyobb bulvár és média híre Charlie Sheen kirohanásai voltak, amit aztán azonnal követett is a Warner Bros. megbotránkozása és Charlie Sheen lapátra tétele. Az ügy hátterével most nem foglalkoznánk, arra ott van a rengeteg média oldal, ami ennél sokkal érdekesebb, hogy a fickóból mostanra mém (meme) lett, a net tele van az ökörségeivel, róla készült videókkal, képekkel, paródiákkal. Ebből szemezgetünk most egy kicsit, a tovább után, sok-sok videóval.

Olvass tovább!

Top10 YouTube videó - mindent a nézettségért

Az ugrás után mindenki szemügyre veheti, hogy melyek azok a videók, amik a legtöbb embert érdekeltek a YouTube-on. A legtöbbje klip ugyebár, de van itt nekünk egy tánc evolúciója koreográfia és két gyerkőc is akad, akik aranyosak. De ennyi. Az azért sok mindent elárul, hogy a legnézettebb videó Justin Bieber (Who is Justice Beaver?) egyik klipje. Ja és egy másik videója is rajta van a listán. Ezért aztán csak óvatosan a kattintgatással. Azt azért mégsem akarhatjuk, hogy elérje a félmilliárdos (sic!) határt...

Minden, szépen, sorrendben a tovább után. Megjegyzésekkel csak óvatosan.

Olvass tovább!

Nolanography

Christopher Nolan a kortárs filmrendezők egyik legnagyobbika. Egyre élvezetesebb és grandiózusabb. Előtte tisztelegnek a tovább után.

Olvass tovább!