Úgy gondoltam 2 hír, már megér egy teljes bejegyzést, pláne ha a Gyűrűk Urával kapcsolatos információk ezek.
A kezdetben nagyon tiltakozó Peter Jackson, belement a The Hobbit, (nálunk Babó), tehát a Gyűrűk Ura előzményének számító Tolkien mű megfilmesítésébe, ám a direktori székben, mégis, az ugyancsak zseniális Guillermo Del Toro fog ülni és ha minden igaz ezév júliusában el is kezdődik a forgatás Új-Zélandon.
Nagy izgalommal várom mi fog ebből kisülni, szerencsére ismét Ian Mckellen alakítja majd Gandalfot a fiatalkori Bilbó szerepére és pár törpéére azonban, még nem találtak színészt
A filmre 2011-ig várnunk kell, addig remélem szolgálhatok majd pár háttérinfóval, a megvalósítást illetően.
Addig is, aki szeretné követni az események a hivatalos blogon megteheti itt.
A másik Gyűrűk Urával kapcsolatos hír, már igazi retró csemegének számít így 2010-ben, mivel tavaly nyári a keltje annak az amatőr filmesek által megálmodott és megvalósított Hunt for Gollum című rövidfilm-nek, amely a Gyűrűk Ura filmekből kimaradt részt szeretné ilyen formában pótolni.
Biztos vagyok benne, hogy sokan még nem is hallottak róla mivel nem volt hatalmas marketing mögötte de számos díjat söpört be és látszik a rengeteg belefektetett munka
A filmet mindenképp HD-ban érdemes megtekinteni gyönyörű tájakra jól kidolgozott párbeszédekre és technikailag nem egy amatőr filmre jellemző kidolgozottságra tessék számítani.
Aki egyből elkezdené Sam bácsi videótárában keresni azzal örömmel tudatom a film non-profit vállalkozás szüleménye teljesen ingyen hozzáférhető a hivatalos weboldalon mindenfajta-féle minőségben.
Remélem várható még egyéb kihagyott fejezet a srácoktól, gondolok itt Bombadil Tomára aki szintén filmvászonra kívánkozik.
Kis Gyűrűk Ura kellett nagyon, akinek nem volt újdonság, attól elnézést kérek, bár lehet tudtam egy kis nosztalgiát kelteni egyesekben, aki még nem látta, az bepótolhatja itt.
Címkék
2010
(3)
2011
(2)
8bit
(1)
adidas
(1)
ajánló
(26)
alternatív
(3)
animációs
(6)
anime
(3)
apple
(3)
arany málna
(1)
áttekintés
(4)
Blizzcon Blizzard contest dance cosplay
(1)
breakbeat
(2)
breaks
(2)
brit
(1)
christopher nolan
(1)
concept
(1)
cover
(1)
criminal minds
(1)
cyberpunk
(3)
daft punk
(2)
dance
(2)
dnb
(1)
dubstep
(4)
e-book
(1)
electro hop
(1)
electronic
(3)
electronic dance rap
(1)
elektro
(2)
emo
(1)
évértékelés
(1)
facebook
(1)
fantasy
(2)
fétis
(1)
film
(39)
filmek
(16)
filmkritika
(1)
folk
(1)
frisskönyvek
(4)
fun
(13)
futurama
(1)
garfield
(1)
gif
(2)
glitch
(1)
hardcore
(2)
hip-hop
(3)
hírek
(43)
horror
(2)
house
(1)
idm
(1)
idnustrial
(1)
iPhone
(1)
irodalom
(2)
játék
(17)
jazz
(1)
jedi
(1)
képek
(95)
képregény
(5)
képregényadaptáció
(1)
képregények
(3)
kinect
(1)
klasszikus
(1)
konzol
(1)
könyv
(5)
könyvek
(3)
könyvkritika
(2)
kritika
(24)
kütyük
(2)
liquid
(2)
magyar média
(1)
média
(1)
meme
(1)
metál
(1)
metalcore
(1)
misztikus
(1)
mmorpg
(1)
musthave
(1)
neil gaiman
(2)
nyelvtan
(1)
oldschool
(1)
oscar
(1)
pac-man
(1)
paródia
(1)
pc
(3)
pilot
(3)
pixar
(1)
pletyka
(1)
pop
(3)
pop-rock
(1)
post-hardcore
(1)
post-rock
(1)
poszter
(17)
promó
(12)
punk
(1)
rap
(1)
reklám
(5)
rock
(2)
rock-pop
(1)
rövidfilm
(15)
rövidfilmek
(1)
schwarzenegger
(1)
sci-fi
(10)
simpsons
(2)
sons of anarchy
(1)
sorozat
(39)
sorozatok
(3)
southern
(1)
sör
(1)
sport
(1)
stanton warriors
(2)
starwars
(5)
steampunk
(1)
stop-motion
(1)
supernatural
(10)
szépirodalom
(1)
szolgálati közlemény
(4)
szórakozás
(2)
teaser
(1)
tech
(3)
telefon
(1)
top10
(3)
toplista
(2)
trailer
(45)
trance
(1)
tron
(1)
trónok harca
(1)
tudomány
(1)
vicces
(1)
videó
(105)
videójáték
(15)
videójátékok
(2)
videoklip
(1)
videóklip
(1)
videóklipp
(1)
vígjáték
(1)
viral
(1)
walkthrough
(1)
western
(1)
wow
(1)
youtube
(1)
zene
(43)
zombie
(1)
ARCHÍVUM
-
▼
2010
(398)
- ► szeptember (43)
-
▼
március
(31)
- Videó estére 3.
- Videó estére 2.
- Videó estére
- Cyberpunk, steampunk avagy milyen punkok is vannak
- Mesehősök ahogyan még nem láttuk őket
- Videó hajnalra
- CERN - Hadron ütköztető
- Videó estére
- Avatar újabb forgatókönyv fail!
- Videó délutánra
- Kép estére
- Life megint
- Life
- Videó estére
- Videó estére
- Videó délutánra
- Shutter Island
- Pacific a lá carte
- Filmadaptációs-blokk
- Videó estére
- The Hobbit film
- How to Make It in America
- Chatrulette 2000 ember előtt!
- Kick-Ass avagy mi fán terem a szuperhős?
- Fringe 2.15
- Alice csodaországban 3D
- Gone Tomorrow animation!!
- A "Reacher-sorozat"
- Pacific: A hős alakulat (pilotkritika)
- X-akták reboot?
- Elkezdődött!
Keresés
2010. március 22.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése