Ezzel a mondattal engedte szabadjára a cyberpunk világát William Gibson, majd 30 évvel ezelőtt.
A műfaj (már írtam róla itt), már korábban is létezett novellák formájában, mégis ez a könyv kellett ahhoz, hogy teljes valójában körvonalazódjon és ihlessen meg száz és száz embert a műfaj, akik újfent alkotásra használják majd ezt.
Most sokan kérdezhetnék mi újat tud adni ez nekem, egy olyan fiatalnak aki a 21. század technokrata társadalmába született, abban él számítógépet használ, mobiltelefonál és nem lepődik meg a virtuális szó hallatán.
Erre én biztosan visszakérdeznék, hogy mi újat adhat akkor, a klasszikus szépirodalom, Emily Bronte vagy Thomas Mann, ahogyan a sci-fiben Isaac Asimov, Ray Bradbury illetve Stanislav Lem.
Mert ennél a műnél, nem kell 100 éveket visszamennünk, elveszve az irodalom útvesztőjében, mégis a tudomány és a társadalom exponenciális növekedése miatt, megengedhető egy ilyesfajta párhuzam.
Ha egy kicsit jobban szemrevételezzük, mennyi minden történt röpke 30 év alatt technikai téren, mennyi változás és fejlesztés, melyek a 80'-as években, sokszor a tudományos fantasztikum íróinak fejében sem.
Ezek ellenére állíthatom, a Neurománc ma is korhű tud maradni, ha szabad ezt a kifejezést alkalmazni, egy science fiction műre.
A történet fonalát egy japán metropolisz utcáján vehetjük fel, ami rögtön lecsúszott főhősünk bemutatásával kezdődik és követhetjük nyomon elkeseredett harcát karrierje és egészsége visszaszerzéséért.
Főhősünk, Case, egy meghasonlott konzolcowboy, aki elkövette élete legnagyobb hibáját és saját megbízóját lopta meg. Élete ezután versenyfutás az idővel, mivel büntetése nem más, mint hogy idegrendszerét elroncsolják ellehetetlenítve a becsatlakozást számára.
Miért fontos ez egyáltalán 24 éves hősünk számára. Talán azért, mert egész életét jelentette neki a virtuális térben való "játszadozás", csak becsatlakozva érezte magát teljesnek és ezt vették el tőle korábbi megbízói.
Reménytelenségét drogokkal próbálja kompenzálni, melyek előbb utóbb halálát okozhatják.
A japán neurológusok, csak rázzák a fejüket, nem tudnak segíteni rajta, végül elkeseredettségében gyilkol is a pénzért, csak hogy tovább folytathassa önromboló életmódját és a kutatást a látszólag nem létező gyógyír után.
A bonyodalom akkor veszi kezdetét, amikor a semmiből deus ex machina módjára megérkezik a segítség egy volt ezredes és bérgyilkosa képében. A teljes gyógyulást és a hőn áhított becsatlakozást kínálják számára, cserébe ha elvégez számukra egy melót.
Gibson nagyszerű módon rángatja a szálakat és tartja életben a melléksztorikat, a karakterek megformálására sem lehet panasz, Case fájdalmát és elkeseredettségét azonnal átérezni és a könyvben végig érződő sötét hangulat, magára az olvasóra is átragad.
Ha valaki azt hiszi magáról jártas a science fiction irodalom "technoblablájában" annak is kéretik felkötni a gatyáját, mert a teljesen egyénileg értelmezett és zseni módjára felépített univerzum megértése, analizálása nem egyszerű feladat, én mondom.
Ami nagyon fontos, itt nem megy az olvasásélmény rovására, mint más műveknél. Meghagyja az olvasó számára a felfedezés és megértés varázsát.
A sztori természetesen közelről sem ilyen egyszerű, mondom csak itt kezdődik és tapasztaltabb krimi rajongók is kedvükre szemezgethetnek, a csavarok végtelen tengerében.
Tudom tudom sokat írtam már megint, pedig korántsem végeztem ezért megjegyzem ez minden a teljesség igénye nélkül.
Egyike az eddigi legintenzívebb olvasásélményeim egyikének és sok helyen a rengeteg sci-fi novella, regény elolvasasása ellenére, én is csak hüledezni tudtam.
Itt be is fejezném és mondom még egyszer a teljesség igénye nélkül mert nem szeretem a wall of texteket és akinek bejön az ilyen, remélem meghoztam a kedvét ennyi alapján is.
Kellemes Húsvétot mindenkinek.
by Artemis
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése