Jack McDevitt amerikai sci-fi író járt nálunk ma Debrecenben és ennek alkalmából megjelent könyvét dedikáltathatta akárki.
Az író bibliográfiájáért és önéletrajzáért ide tessék kattintani.
Az idén 75 éves író igazi nagyágyú, ha szabad így fogalmaznom. Hugo illetve Nebula díjas regény és novellaözönnel rendelkezik.
Stephen King nagyvonalúan csak ennyit nyilatkozott róla:
"McDevitt logikus örököse Isaac Asimovnak és Arthur C. Clarke-nak."
Igazából nem is erről szerettem volna írni, mert ezek tények, de muszáj őket felsorolnom, ha mások is egészben szeretnék látni a képet.
A helyzet az hogy a 14:00-kor kezdődő dedikálás a Kossuth téren pontosan kezdődött ehhez képes 14:20-kor én voltam az első ember aki odament hozzá beszélgetni, illetve dedikáltatni frissiben beszerzett könyvem.
Nem tudom Budapesten milyen fogadtatása volt, mennyien érdeklődtek, de itt Debrecenben az én olvasatomban a kutyát sem érdekelte, hogy ünnepi könyvhét van, dedikálás, olcsó könyvek, antikváriumok, miegymás.
Kíváncsi leszek a Budapesti visszhangra, de ami itt Debrecenben volt vicc.
Tegyük hozzá, hogy nem volt megfelelően promótálva a dolog, de aki akarta tudni ahhoz eljutott az infó.
A végén nem a gazdasági világválság lesz a fő probléma, hanem a kultúrális országválság.
Egy kicsit felidegesített ez az egész és a legjobban azt sajnáltam, hogy milyen szájízzel fog távozni tőlünk ezek után. Én megtettem a tőlem telhetőt, igazán szimpatikus volt első látásra is és jóhumorú fazonnak ismertem meg a pár perces beszélgetés alapján.
Az író szavai maradtak legutoljára, eme képpen dedikálta a könyvem:
"Pleasure to meet you - Take care and enjoy the ride" - Jack McDevitt
Címkék
2010
(3)
2011
(2)
8bit
(1)
adidas
(1)
ajánló
(26)
alternatív
(3)
animációs
(6)
anime
(3)
apple
(3)
arany málna
(1)
áttekintés
(4)
Blizzcon Blizzard contest dance cosplay
(1)
breakbeat
(2)
breaks
(2)
brit
(1)
christopher nolan
(1)
concept
(1)
cover
(1)
criminal minds
(1)
cyberpunk
(3)
daft punk
(2)
dance
(2)
dnb
(1)
dubstep
(4)
e-book
(1)
electro hop
(1)
electronic
(3)
electronic dance rap
(1)
elektro
(2)
emo
(1)
évértékelés
(1)
facebook
(1)
fantasy
(2)
fétis
(1)
film
(39)
filmek
(16)
filmkritika
(1)
folk
(1)
frisskönyvek
(4)
fun
(13)
futurama
(1)
garfield
(1)
gif
(2)
glitch
(1)
hardcore
(2)
hip-hop
(3)
hírek
(43)
horror
(2)
house
(1)
idm
(1)
idnustrial
(1)
iPhone
(1)
irodalom
(2)
játék
(17)
jazz
(1)
jedi
(1)
képek
(95)
képregény
(5)
képregényadaptáció
(1)
képregények
(3)
kinect
(1)
klasszikus
(1)
konzol
(1)
könyv
(5)
könyvek
(3)
könyvkritika
(2)
kritika
(24)
kütyük
(2)
liquid
(2)
magyar média
(1)
média
(1)
meme
(1)
metál
(1)
metalcore
(1)
misztikus
(1)
mmorpg
(1)
musthave
(1)
neil gaiman
(2)
nyelvtan
(1)
oldschool
(1)
oscar
(1)
pac-man
(1)
paródia
(1)
pc
(3)
pilot
(3)
pixar
(1)
pletyka
(1)
pop
(3)
pop-rock
(1)
post-hardcore
(1)
post-rock
(1)
poszter
(17)
promó
(12)
punk
(1)
rap
(1)
reklám
(5)
rock
(2)
rock-pop
(1)
rövidfilm
(15)
rövidfilmek
(1)
schwarzenegger
(1)
sci-fi
(10)
simpsons
(2)
sons of anarchy
(1)
sorozat
(39)
sorozatok
(3)
southern
(1)
sör
(1)
sport
(1)
stanton warriors
(2)
starwars
(5)
steampunk
(1)
stop-motion
(1)
supernatural
(10)
szépirodalom
(1)
szolgálati közlemény
(4)
szórakozás
(2)
teaser
(1)
tech
(3)
telefon
(1)
top10
(3)
toplista
(2)
trailer
(45)
trance
(1)
tron
(1)
trónok harca
(1)
tudomány
(1)
vicces
(1)
videó
(105)
videójáték
(15)
videójátékok
(2)
videoklip
(1)
videóklip
(1)
videóklipp
(1)
vígjáték
(1)
viral
(1)
walkthrough
(1)
western
(1)
wow
(1)
youtube
(1)
zene
(43)
zombie
(1)
ARCHÍVUM
-
▼
2010
(398)
- ► szeptember (43)
-
▼
június
(50)
- Johnny Depp = gyík
- Conan a musical
- Futurama á la X-Men
- Social Network-előzetes
- Jézus Mária
- Angol Supnat reklám
- Human Centipede : a tökéletes ajándék
- Piranha 3D poszter
- Gyertyákból stop-motion
- Közérdekű közlemény
- Előzetes: Smurfs
- "3D vs. 2D"
- Monster Chess - LEGO robotokkal sakkozni
- Törpök
- Criminal Minds (Gyilkos elmék) röpkék
- Trackmania - agyament pálya a javából
- Előzetes: Redline
- Real Steel - igazi robotok boxolnak
- Walking Dead - képregény zombik a TV-ben
- Apróbb és nagyobb módosítások II.
- Előzetes: Gulliver's Travels
- Trónok harca (Game of Thrones) teaser
- Scott Pilgrim: Exek poszteren
- Jack Bauer összes gyilokja
- Supernatural: The Animation
- Sűrítve, nem keverve
- A kognitív gondolkodásmódról
- Amerika kapitány és Thor vázlatok
- Rövidfilm: Mortal Kombat: Rebirth
- Túl jó nő a csajom (She's out of my league)
- Deus ex - Human Revolution
- iPhone 4
- Scott Pilgrim vs. the world - jelenet a filmből -
- RTL-klub nyári sorozatok
- Megint nyár, megint Wipeout
- Buried poszterek
- Előzetes: Buried
- Dedikáláson jártam
- A NASA és a videóklipp
- Wipeout
- Scott Pilgrim képregény hazánkban is
- Expendables teaser és poszter
- Jonah Hex karakterek
- Poszterek ömlesztve
- Nokia N8 és cso-csó trükkök
- Az Opera visszavág
- Guillermo kiszállt
- Smartscreen for iPad
- Előzetes: Scott Pilgrim vs. the world
- Fringe -véget ért a második évad -
Keresés
2010. június 6.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Megriportolhattad volna igazán:)
Ja csak annyi problémám volt, hogy ma vizsgazom holnap vizsgázom, de már nagyon bánom, hogy nem tettem.
Na legközelebb merészebb leszek meg remélem nem vizsgaidőszakban lesz a következő hasonló rendezvény.